ShámiVamisz honlapja a NŐK-ről, nem csak nőknek
Ezotéria, spiritualitás
 
 
 
 
Ezotéria, spiritualitás
Az ezoterikus, ezotéria kifejezés görög eredetű szóból ered és titkos, rejtett tanokra, misztikus tudásra utal, amik csak a csoport beavatottjai számára érthető, illetve hozzáférhető. Bővebb értelemben pedig a lélek belseje felé irányuló utazást is jelent.
A spirit szó jelentése lélek, így a spiritualitás a lélekkel, de az energiákkal is foglalkozik.
Ezeket a tanokat a tudomány általában nem fogadja el, nem is foglalkozik vele, mert számára fizikailag nem mérhető, nem bizonyítható.
Számos olyan dolog létezik, aminek a racionális, vagy tudományos magyarázatát értjük, elfogadjuk, mégsem érezzük teljesnek. Ilyenkor érzéseinkre hallgatva máshol keressük kérdéseinkre a válaszokat, és legtöbbször rá is találunk az ezotéria és a spiritualitás "világában".
Amikor idáig eljutottunk, hamar rájöhetünk arra, hogy a "kézzel fogható dolgok"-on túl létezik még más is. Ez nem azt jelenti, hogy elszakadunk az élhető valóságtól, hanem érzékennyé válunk a Világra, minden üzenetére, és harmóniába kerülve minden szépségével, teljesebb, szebb és boldogabb életet élhetünk.
A tánc színei
Bea a nővérem, Égi ajándék. Gyönyörű mandalákat fest, és különös érzékenységgel érti a színek "nyelvét" és üzeneteit. Szeretettel ajánlom leírását, melyben a színek "táncos lelkét," és a hozzájuk kapcsolódó mozdulat - érzéseket is megosztja velünk.
Vajda János fotóművész barátom virág képei illusztrálják az egyes színeket az érzékeny szemmel szerkesztett oldalon.
Tovább >
Világokon át
Annak idején az m2 tv Világokon át című sorozatának minden adását láttam, és nagyon megörültem, amikor az archívumában rátaláltam erre a műsorra.
Lőrincz Gabriella szerkesztésében és műsorvezetői kalauzolásával készült sorozat inspiráló szellemi utazást ígér minden érdeklődőnek, amiben rangos és közismert szereplőket szólaltatnak meg.
Tovább >
Horoszkópok
Felmérések szerint a nők hajlamosabbak újságban vagy interneten horoszkópokat olvasgatni, mint a férfiak. Igen! Szeretjük olvasgatni.
A kellemes időtöltés reményében, összegyűjtöttem néhány ismert portálról horoszkópokat.
Hölgyeknek és Uraknak egyaránt.
Tovább >
Miben hiszünk
Sokféleképpen élhetjük az életünk, de annyi lehetőséget "kaptunk", hogy teljesebbé, boldogabbá tegyük, hogy érdemes észre venni a "jeleket".
Tovább >
Spirituális tanítók
"Az igazi spirituális tanítónak a szó hagyományos értelmében nincs tanítanivalója."

Eckhart Tolle

Tovább >
vissza a lap tetejére

© ShámiVamisz - 2010 - Webdesign - VajdaFotó